Értékek, amik a munkámban is elkísérnek:

  • Érzelmileg érett kommunikáció Felismerni, “megtestesíteni” az érzelmeinket, és attól függően mit jeleznek számunkra, “megfigyelőként” velük lenni, vagy felvállalni, éretten kommunikálni a megéléseinket, szükségleteinket.
  • Elköteleződés a legteljesebben megélt élet mellett: keresni és ha kell, újra és újra definiálni mi számunkra a minőségi élet. Azt, ami a gyakorlatban is a választott értékeinken alapul és nem csak az “illene, kellene, jól mutatna” metszete.
  • Egyenrangú kapcsolatok, melyek alapja a kölcsönös tekintetbe vétel, a kiegyenlített kommunikációra törekvés és a konfliktusok érett kezelése.
  • Kritikus szemlélet a tágabb, társadalmi elvárások hatásait illetően a női működésben: milyen mintákat internalizáltunk, amik az önbecsülésünkre, kiteljesedésünkre és holisztikus egészségünkre hatnak?

Küldetés

Amit tudok, szeretnék hozzátenni, hogy a hétköznapok túlélését megélt életté formáljuk, hogy magunkra és egymásra is felelősebb, biztonságos és kölcsönösen szeretetteljes kapcsolatokban éljünk.

Ahogy indult

Az első pályaválasztásom, kibontakozásának sorrendjében: közgazdász diploma, bankszakma, többnyire külföldi, vállalati ügyfelek, majd – pár év megszakítás után – üzleti (IT) projektek. Ami a 15+ év alatt fix pont maradt: átszövik őket az emberi kapcsolatok.

 A life- és business coach képzést (2019) követő egyéni folyamatok, és önkéntességgel indult csoport-facilitálás (2020) mellett projekt vezetőként dolgozom.

A University of Pennsylvania “Resilience Skills in a Time of Uncertainty” kurzusán kezdtem beleásni magam a “lelki” rugalmasság témájába. A fizikai részünkkel való kapcsolatunkat -, amit egy egyéni folyamat támogatásához is fontosnak tartok -, egy fitness edzői (2013), majd egy 200H jógatanári képzéssel (2021) alapoztam, ahol a meditáció és a légzésgyakorlatok is hangsúlyt kaptak.

Jelenleg a Dr. Bessel van der Kork által fémjelzett “Traumatic Stress Studies Certification” programban képződöm a krónikus stressz hatásairól és támogatásukról (EMDR, polivagális elmélet, stb.).

A csoport-élmények

A csoport-facilitálás Büky Dorka révén talált meg. Közös érdeklődésünk, a reziliencia témájában, Feldmár Andrással indított online tanulócsoportjában kezdtem inaskodni 2020-ban. 2021. októberében vettem át a csoportokat. Idővel az énképviseleti, kommunikációs tematika is közel került hozzám. Különösen a kommunikációt megelőző érzelmi igazságunk és, hogy mi teszi lehetővé, hogy jól tudjunk kapcsolódni a szavainkkal. (Dorkát elvesztettük 2022-ben, a csoportok révén vittük tovább a szakmai örökségét.)

András szavakat adott számos megélésnek, ami bennem is érett: szabadságról, az emberi kapcsolatok etikájáról, bátorságról – értékekről, amik túlmutatnak a pszichológián. Eseti egyéni szupervízióban támogatja a munkám.

On a personal note

Válaszvonalat húzott az életemben, hogy 4 éven belül 3 szeretett és meghatározó nőt vesztettem el. Először a legfontosabbat, az édesanyámat 2018-ban, agydaganatban, amit hosszú otthonápolás is megelőzőtt. A reziliencia, a poszttraumás megküzdés témájához ez az időszak hozott közelebb. Ezt az időszakot követően testi szinten jelentkező és fokozódó stressztüneteim vezetettek el a már 8. éve (2018. óta) tartó tanuláshoz és kísérletezéshez mindarról, ami segít túlélésből életté formálni a napjainkat. A kommunikációs készségeimet például -, ami korábban az erősségem volt –  rendszeresen tapasztalt lefagyásokból, idegrendszeri reakciókból tanultam újra. Az érdeklődésem a pszichológia, az önismeret iránt tizenéves korom óta kísér.

Amik leginkább feltöltenek: olvasás- és könyvgyűjtés, gasztro-felfedezések, túrázás, utazás, és újabban az írás.

500+ egyéni alkalom (2022 - ) 47 "önismeret szépirodalommal" csoportos este (2022 - ) 40+ online, tematikus csoport - reziliencia, asszertív kommunikáció, 800+ résztvevő (2020 - 2025)

Ha kérdésed van...




    Temesvári Ági
    Adatvédelmi áttekintés

    Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.